Ha rád gondolok, mindig ez jön ki itt:

"Lélektárs"

"Kapcsolatba akartál lépni lélektársaddal, s imád meghallgattatott. Kövesd az útmutatást, s élvezd az isteni szeretet ajándékát.

Szíved a nagy szerelem után áhítozik. Amióta a spirituális úton jársz, olyan társra vágysz, akivel hasonló elveket vallotok. Lehetséges ugyanazzal a személlyel spirituális kapcsolatban és szenvedélyes szerelemben élni? Ez a kártya megerősíti a választ: igen, lehetséges. Arra kérnek az angyalok, hogy bízz bennük, és kövesd az útmutatásukat. Az angyalok meghallgatták könyörgésed a nagy szerelemért, és most lépésről lépésre vezetnek a megvalósulás felé. Ha párkapcsolatban élsz, az angyalok arra kérnek, engedd át nekik a kapcsolatot. Így felemelhetik azt a lélektársi szintre, vagy segíthetnek békésen véget vetni neki, hogy megnyílhass az új szerelemre. Bárhogy is lesz, mindvégig melletted fognak állni, súgva a lépéseket."

ui: a linkért köszönet Ardzsi Mesternek valamint a színes képért Honoriának

akvárium:

szeretjük a halakat:

kettő az algász:

levegőztető (Kisöcsémtől kaptam):

kettő az aranyhal:

háromtól kívánj hármat:

egy a teleszkópszemű:

ezt az asztalt tavaly csináltam, ronda kis kopott vasasztal volt, lefestettem, és feldobtam egy kis mozaikkal:

a mini-zen-kertemet egy hét alatt benőtte a fű, nem merem kigyomlálni...

hamarosan virágzás is lesz:

füvek:

elefánt a bokor alatt:

rózsaszínű bokor:

dohányzásra kijelölt hely:

ebben a lyukban szárad a friss mosás, ha jó az idő:

Régebben sokat írtam egy lányról, aki arra a férfira vár, akit ahányszor visszautasít, annyiszor indul el felé újra és újra, mert tudja, hogy egymásnak vannak rendelve, és nem aggódik egy percig sem, mert tudja, hogy a végén úgyis egymásra találnak. Aztán jött a szembesülés: rájöttem, hogy az a lány én vagyok. Akkor arra gondoltam, hogy ez így ebben a formában nem annyira fasza, hiszen a férfi elutasítva, én meg várom, hogy ő bizonyítsa, hogy én vagyok neki A Nő. Szóval először nővé kellett tennem magam, mert olvastam sokat a témáról, és tudtam, hogy én vagyok a Hold, ő pedig a Nap, és a Hold feladata a Napot nappá tenni, de ahhoz előbb a Holdnak kell holddá válnia. És úgy csináltam, hogy semmit sem tudtam arról, hogyan kell, és hogy egyáltalán jó-e az, amit csinálok.

Azt akartam, hogy egy férfi rajongjon értem, és akkor megtanultam rajongani önmagamért. Azt akartam, hogy ahhoz a férfihoz éppen úgy passzoljak, hogy ahhoz se több se kevesebb ne legyen szükséges, mint ami vagyok, és akkor leálltam a fokozás és lealacsonyítás cselekedetével. Azt akartam, hogy szeressenek, minden hibámmal együtt, és akkor elkezdtem szeretni magam, minden hibámmal együtt.

Volt, hogy csüggedtem ugyan, és volt, hogy szárnyaltam, csak önmagamtól, önmagamért, és nekem az is jó volt. Volt, hogy egyedül voltam, és számoltam a perceket, olvastam a csillagokat, mélyet lélegeztem a mindenségből, és élveztem a néma rezdüléseket, és egyszerre sóhajtottam mindennel, ami áthullámzott rajtam. Befogadtam az egyedüllétet, és elengedtem a kozmikus magányomat, megnyugodtam, mert tudtam, hogy valahol van valaki, aki ugyanígy, csak rám vár, és nem aggódik a várakozásban, és türelemre sincsen szüksége, amíg éli a magáét, és tudja, hogy valahol van egy lány, akit neki rendeltek, és el fog jönni, akármikor is, akárhol is, de találkozik velem, és pont.

És néha nagy tévedésekbe sodortam magam, amikor sok férfira azt hittem, hogy Ő az, és aztán persze mégsem. De már tudom, hogy miről fogom felismerni Őt. És szentül hiszem, hogy akkor befogadom, és többé nem kell egyedül számolnom a perceket, és olvasni a csillagokat, sem mélyet lélegezni a mindenségből, és a néma rezdüléseket egymásban élvezzük majd tovább együtt, és egyszerre fogunk sóhajtani, amikor áthullámzik rajtunk, ami.

Én úgy hiszem, hogy nem kell várnom rá, mert most is itt van. Gondol rám, és én is rá. Gondolatban is már egymás kezét fogjuk, és összeköt minket egy láthatatlan aranyfonál, kilométeres távolságokból is összetart minket ez a kötelék, ami könnyed, mint egy nyári szellő, és mégis erősebb mindennél, ami a világból kiszakíthat.

Én úgy hiszem. Én úgy elhiszem. Én ezt annyira elhiszem.

Na addig nem nyugodtam, amíg ezt a számot meg nem találtam!!!!

Urge Overkill: "Girl, You'll be A Woman Soon"

Girl, you'll be a woman... soon

I love you so much, can't count all the ways
I've died for you girl and all they can say is
"He's not your kind"
They never get tired of putting me down
And I'll never know when I come around
What I'm gonna find
Don't let them make up your mind.
Don't you know...

Girl, you'll be a woman soon,
Please, come take my hand
Girl, you'll be a woman soon,
Soon, you'll need a man

I've been misunderstood for all of my life
But what they're saying girl it cuts like a knife
"The boy's no good"
Well I've finally found what I'm a looking for
But if they get their chance they'll end it for sure
Surely would
Baby I've done all I could
Now it's up to you...

Girl, you'll be a woman soon,
Please, come take my hand
Girl, you'll be a woman soon,
Soon, you'll need a man

Girl, you'll be a woman soon,
Please, come take my hand
Girl, you'll be a woman soon,
Soon but soon, you'll need a man

Tegnap megvizsgáltam, hogy milyen mély a nyúl ürege.

Jelentem: kurva mély.

Ki vagyok merülve kicsit, marha sok a melóm, és amíg nem zárom le őket, nem kapok szabadságot.

Most hajtok. Este pedig beájulok az ágyba. A dokihoz sem tudok elmenni, nincs rá időm. De most nem érdekel, mert dolgoznom kell.

Aztán egy hét pihi. Le sem fogtok tudni vakarni az msn-ről. Majd jól bezaklatok mindenkit, csak várjátok ki. És az összes elmaradt levelemet megválaszolom.

Csak egy kis türelmet kérek.

Magamtól is. Most ki kell tartanom. De már egyre nehezebben bírom.

Régebben sok őrültséget megcsináltam. Mint általában az izgalmas nők. Bár Sue barátnőmet felülmúlni sohasem tudtam, de nem is akartam.

Aztán felnőttem és férjhez mentem. Az izgalmat pedig valahol a házasságkötőben felejtettem.

Tegnap eszembe jutott, hogy csináljak ismét valamit, amit régen nem. Szóval felvettem egy csini kis nyári ruhát, és lementem a trénóba, és beültem egy órácskára olvasgatni. Bugyi nélkül.

Érdekes, hogy az amúgy is az átlagnál egy fokkal erősebb női kisugárzásomat ez az aprócska hiányosság mennyire meg tudta dobni...

Egyszer megterveztem az Új Élet Projekt-et. Sok-sok hónappal ezelőtt. Leírtam mindent, hogy mit szeretnék csinálni, és mit fogok, és milyen embereket szeretnék magam körül tudni, és kik lesznek azok, stb.

Egészen máig állt ez a projekt. Papíron.

Ilyenek voltak benne pl, hogy visszatérek a régi (egyébként durván) egészséges életmódomhoz, szóval mától csak zöldség meg sali, és sok sport. Ha ennek mellékhatásaként leadom azt a plusz 6 kilót, amit az elmúlt pár hónapban felszedtem, hát nem fogok zokogni. Illetve mától ismét több medi, és 0% alkohol meg buli, meg szex, meg cigi, meg ilyenek.

Bizonyos dolgokban még társakat és követőket is találtam.

Ennek kapcsán Robertó barátom nekem mától csak Puding Úrfi. Nem jött el futni, pedig megígérte.

Ettől függetlenül még mindig csípem.

Anyukám mindig mondja, hogy "amin lehet változtatni, azon tedd meg, amin nem, azt pedig fogadd el!" Én mindig azt tartottam mottómnak, hogy "ha nem tetszik valami, akkor változtass rajta!" Én úgy gondolom, hogy nem kötelező nekem így élnem, ahogy eddig. Én úgy gondolom, ennél többet is ki tudok magamból hozni. És ki is fogok. Ami pedig nem az enyém, azt úgysem adják nekem ide az égiek, vagy ha ide is nyújtanák, akkor a végén úgyis elveszik. Azt pedig el tudom fogadni.

Amúgy meg tökre örülök, hogy kis létszámú klubbá alakítottam a blogot, és a tagjai csak olyanok lesznek, akiket szeretek, és akikkel egyensúlyban van az adok-kapok viszonyom. :)

Üdv Mindenki, az én Balimon!

Mindenkitől bocsánat.

Lehet, hogy gyenge vagyok, de elegem lett a volt férjemből. Milliószor megmondtam neki, hogy ne olvasson engem, és főképpen ne kommentezzen be olyan dolgokat, amik nem tartoznak a nagy nyilvánosságra, írja meg e-mailben, de nem bírja felfogni. Az meg már mindennek a teteje, hogy az iwiw üzenőfalára belinkeli a 900 ismerősének egy-egy bejegyzésemet, ami róla szól...

Lehet, hogy ez menekülés. De az is meglehet, hogy ez kell nekem ahhoz, hogy a sebek be tudjanak gyógyulni anélkül, hogy minden nap újból és újból felcibálná őket. Nekem most jobb így.

Ismét sikerült. Mély volt, de túléltem.

Ismét egyedül. Szép volt, de túl szép nem.

Ismét egységben. Kétség volt, de legyőztem.

Áltatni magamat többé nem szeretném. Vagy én vagyok, vagy én sem.

Most már nagyon úgy néz ki, hogy a "Hagytam magamat becsapni" öngondolkozós sorozatomat nem fogom befejezni, mert értelmét vesztette a dolog, igaz tök jó kis csattanós jelenetet terveztem a végére. Begépeltem, és kitörlődött, mentés nélkül. A sors keze. Elszállt. Most már mindegy. Biztos mégsem volt annyira jó.

Ez a blog az én játszóterem, és az én terápiás szobám is egyben. Itt gondolkozom, itt épülök, és ha ki akarok sírni valamit magamból, akkor itt bomlok. Mert ember vagyok. És mert azt itt akarom megtenni, hátha valaki olyan is olvas, akinek ezzel segíthetek, mert valamiféle megoldást lát meg benne. Igaz tök különbözőek vagyunk, és egymás sorsát úgysem érthetjük meg száz százalékban.

A saját vadregényes kis bugyraimban kurkászok, és mozaikokból építkezem. Néha nem tetszik, amit felépítettem, és akkor visszabontom, újra kezdem. És a végén mindig ugyanoda lyukadok ki: hogy csak a bennem élő istenekre, bölcsekre és buddhákra hallgathatok, és szigorúan tilos más emberekre hallgatnom, mert a sorsomat én választottam a születésem pillanatában, pontosan emlékszem rá. Láttam előre, hogy milyen nehéz lesz, de nem érdekelt. Azért vágtam bele, mert ez a sors adja nekem a legtöbbet a hosszú távú fejlődésre. Nem a testem rendelkezik a lelkem felett, hanem éppen fordítva: a lelkem újra és újra újabb testeket és új életsorsokat választ, minden egyes újjászületésével, de a belső mag, ami bennem fejlődni akar, az örök, az állandó. Ha másokra hallgatok, akkor könnyen elhitethetik velem, hogy én magam vagyok a múlandó, pedig nem, csak a testem. Ha másokra hallgatok könnyen elhitethetik velem, hogy bennem valami súlyos hiba van, pedig nem, mert ahol hiba van, ott megoldás is van, nem lehet a dolog egyoldalú. Ha másokra hallgatok, könnyen elhitethetik velem, hogy nekem a múltammal foglalkoznom kell, mert itt és itt valamit még nem dolgoztam fel, de nem, nekem a múltam már nem jelent semmit, jelenem van, ami a múltam kivetülése, és nekem itt és most kell jól csinálnom a dolgokat, és nagy ívben szarnom kell bele, hogy mi volt a múltban, mert azon már nem változtathatok. Amin most változtathatok, abból lesz a jövőm. És az én jövőm nem csak erre az egy életre szól.

Nekem a halál nem riasztó, valamiért. Nem kapálózik bennem az élni akarás vágya valamiért. Ha most vége van a dalnak, ha kimondják az orvosok az utolsó ítéletemet, akkor legyen így, ez az életem ennyi volt, erről szólt, stb., majd a következőben is lesz mit megoldanom, és azzal majd akkor és ott törődni is fogok. Bennem van alázat a saját sorsomat illetően, és van tisztelet a bennem élő istennel szemben, aki mindezt végigcsinálja.

A "Hagytam magamat becsapni" sorozatot azért kezdtem el, mert Z. (A Hangya) belém ültette a kisbogarat valamivel kapcsolatban, és a sorozatnak a lényege éppen az volt, hogy ránézzek, igaz-e vagy sem. A sorozatot már nem fogom befejezni, de a végeredményt elárulhatom: lezártam.

Ami pedig a levelek publikálását és az egyebeket illeti: ez csak művészet, ami arról szól, hogy az ember kifejezi önmagát. Ha idézhetek a nagyoktól, miért ne idézhetnék azoktól, akik ugyanúgy nagyok? Mindannyian egy tőről fakadunk ugyanis... És éppen ezért szerintem senkinek sincsen joga ítélkezni mások felett. Véleményt mondani lehet, de nem ítélkezhetünk mások felett. Nem mondhatjuk meg, hogy ki mit csinált jól vagy rosszul, hiszen mindenki maga választotta a sorsát, és az olyan, amilyen. El kell fogadni, kész.

A megbocsájtás pedig ott kezdődik majd el nálam, szerintem, amikor majd elkezdek hinni magamban, elkezdem szeretni magamat, és elkezdek élni a lehetőségeimmel. Amíg másokra hallgatok, és nem a bennem élő istenre, addig csak siránkozni fogok az elszalasztott lehetőségeim miatt, pedig minden, ami elment, annak el kellett mennie. Én ebben hiszek.

Iszonyú sokat kell még tanulnom, még önmagamról is. Minél többet tudok meg, annál több lesz az újabb és újabb kérdés bennem, ami válaszokért kiált. De bátran állok elébe, hogy a saját kérdéseimet megválaszoljam.

Másokét nem tudom sajnos. Az mások dolga.

Már 7 perccel múlt másfél órája, hogy masszívan sajnálom magamat. Ez persze nem tesz jót nekem, tudom. Olyan gondolataim vannak, amelyek károsak a lelki üdvömre, pl. hogy szeretném megölni a volt férjemet, mert most éppen szívből gyűlölöm, amiért szív nélkül átgázolt mindenkin, rajtam, a szüleimen, akik mindig nagyon jók voltak hozzá, és sokkal szívélyesebben bántak vele, mint a testvéreimmel. Ha náluk voltunk, ő volt a kiskirály, mindenki hozzá igazodott, lábujjhegyen jártak, amikor aludt, a kedvenc kajáit főzte anyám neki, apám a kedvenc boraival kínálta, stb. Mindenkit rettenetesen megbántott, hogy fogta magát, és odébbállt, és alig 10 hónap után most lakást vesz egy másik nővel, és újra akar nősülni, pedig hivatalosan még el sem váltunk.

Arról már nem is szólva, hogy itt van a tulaj, aki mindig nagyon rugalmas volt velünk, és a volt férjem beszélte rá egy csomó ökörségre, pl. hogy tegye részvényekbe a pénzét, amit persze a válság most mind elvitt, és miután rádumáltuk, hogy adja el nekünk a lakást, szegénykém befizetett több mint másfél millát foglalóként egy újépítésűre. És a lakásvásárlás kellős közepén a férjecském úgy döntött, hogy ő még bulizni akar, meg élni akar, meg csajozni akar, és ennek okán elhagyott. Miután én buktam a lakáshitelt a kurva válság miatt, mert mikor is jött volna máskor, és buktam egy nagy rakás pénzt is ezzel együtt, továbbra is béreltem a tulajtól a lakást, nem emelt egy fillért sem a lakbéren, és megegyeztünk, hogy júniusban ismét nekifutok a lakáshitel-igénylésnek, de most még reménytelenebb a helyzetem, mert a kurva köztisztviselői fizetésem kevesebb lett ugye egy 13. havival, a szüleim pedig mindketten nyugdíjba vonultak, és nem tudnak nekem segíteni. És a tulaj most be fogja bukni az újépítésűbe belerakott másfél millás foglalóját, és ezt annyira de annyira igazságtalannak tartom, mert szegény nem tehet semmiről, és ő mindig nagyon rendes volt velem, és én nagyon hálás vagyok neki, és az utóbbi időben már olyan lett nekem, mint a második apám, és tényleg nagyon szeretem, és, és, és...

Rohadtul elegem van ebből a zsákutcából. Abból is, hogy egy felnőtt ember, egyszer csak kap egy olyan agymenést, hogy elhagyja a családját, és csak úgy, minden felelősség nélkül kisétál mások életéből, és leszarja, hogy milyen károkat okoz ezzel másoknak, mert neki most éppen olyanja van. Hogy lehet így élni???? Én beledöglenék, ha ilyen lennék, komolyan mondom, lelőném magam. Hát milyen mocsok, utolsó szemét ürüléke az ilyen ember az emberiségnek???? Hogy képes valaki ilyesmire azokkal szemben, akiket állítólag szeret???

Hogy lehettem akkora balfasz, hogy hittem bennünk??? Hogy hitethettem el magammal, hogy ő az én igazim??? Miért éppen ő lett volna? Tényleg egy ilyen alak való hozzám?

Minden egyes szó, amit a száján kiejtett olyan szinten sebezett meg, hogy azt elmondani sem tudom. És tessék itt van a végeredmény, a mellemben akkora csomó van, hogy már szabad szemmel is látható, egyedül vagyok az egész világon, és itt ülök, és sajnálom magam, és egyik zsepit bőgöm tele a másik után, csak azért mert sajnálom magam. De hülye vagyok ilyenkor, istenem! Nem ér annyit az egész. Egy ilyen alak miatt! És hiába próbálok szeretettel gondolni rá, nem tudok, csak elnyomom magamban ezt a tomboló gyűlöletet, és komolyan mondom, meg tudnám ölni most, ha elém kerülne!!! Honnan a picsából van bennem ennyi indulat? Honnan? Hogy lehet, hogy magamon nem tudok segíteni? Tényleg determinált a sorsunk, és nekem ez jutott? Így kell elpatkolnom? Ilyen a karmám?

Itt nyugszik B. A., élt 30 évet, fájdalmasan fiatalon vitte el a mellrák, mert szegény addig sajnálta magát, amíg az fel nem emésztette minden porcikáját. Rövid élete teli volt szenvedéssel, neki már csak megváltás volt a halál. Mindannyian jó szívvel emlékezünk rá, ő volt az új Teréz anya, az új Gandhi, mindig csak a békét, a szeretetet és a megbocsátást hirdette, hitet adott mindenkinek, és abba pusztult bele, hogy a saját tanítását nem tudta önmagán belül keresztülverni, mert amit magán művelt, azt úgy hívják, hogy "struccpolitika".

Mikor váltam önmagam ellenségévé? Miért nyomom el az indulataimat? Mert így könnyebb azt állítani, hogy én mentes vagyok az indulatoktól? Mit akarok én? Miért emelem magamat piedesztálra? Mi vagyok én? Hát szent vagyok én? És az akarok lenni? Mi a szart is akarok ezzel elérni? Mit?

"Nagyon vigyázni akarok rád és nagyon szeretni akarlak,hogy soha többé semmilyen szörnyűségen ne mehess keresztül, óvni akarom a kis lelked,és boldoggá tenni.Ezért akarok élni.Hogy a következő 40-50 év boldogsága kedves emlékké szelidítse az előző évek szenvedéseit.haragszom mindenkire,aki bántott téged,és fájdalmat okozott,és hálás vagyok mindenkinek,aki javított a helyzeteden.Szörnyű nehéz gyerekkorod lehetett,ami meghatározó egy életen át,és nézd meg,mégis milyen klassz kis ember lettél.Fantasztikusan erős vagy,és becsüllek ezért.Amiken keresztülmentél,és itt vagy,le a kalappal.Sokan feladták volna,vagy ki tudja,hova jutottak volna,és te vetted az összes akadályt.Csodálatos ember vagy. Nem lehetett könnyű,ennyire egyedül...a szívem szakad meg, ha belegondolok, hogy te, mint kislány, fogod a kis batyudat és éppen világgá mész...
Mindig egy ilyen nőre vágytam...annyira jól megfogalmaztad,akihez hazatérhetek,aki mellettem áll,büszke rám,akit tisztelhetek,akire felnézhetek,akiért bármimet odaadnám,mert tudom,hogy őszintén szeretjük egymást. Semmi nem állhat közénk. Veled akarom felépíteni az egész életemet. És tőled akarok gyereket.Ezt biztosan tudom,senki mástól nem akartam még,nem tartottam alkalmasnak őket rá. Nem is voltak azok.Még az Ildi sem.De jó,Istenem,de jó most örülök neki először,mióta ismerlek,hogy elhagytam,és hogy így alakult a kapcsolatunk!Most bocsátottam meg magamnak,mert ez egy olyan dolog volt,amit hibámnak,gyengeségemnek tartottam,hogy elhagytam azt a lányt,aki annyira szeretett,mindent megtett értem,és semmi hiba nem volt benne...semmi,csak éppen nem az én párom volt,nem olyan volt mint én,mérföldekre voltunk egymástól és most köszönöm meg az Istennek,hogy nem engedte,hogy vele elbasszam az életemet..most értettem meg,hogy miért kellett így lennie,és milyen helyénvaló is volt,amit súlyos hibámnak,gyengeségemnek véltem évekig.... felszabadítottál ez alól is:-)))))Te vagy a hátterem,a családom,a mindenem!!Az egyetlenem!!!"

(2. számú bűnjel...)

"És te is úgy érzed,hogy engem kerestél egész életedben?
Hogy minden megvan bennem,amit egy pasitól elvársz,vagy amit fontosnak tartasz egy pasiban?Tudom hogy igen lesz a válasz, de most annyira hallani akarom:-))hogy őszintén azt mondod... nagyon szeretlek...

Z. (a Hangya) azzal idegesített napokig, hogy szerinte én még nem vagyok túl a G.-n. Szerinte már az is árulkodó jel, hogy idegesít még a gondolat is, hogy esetleg mégsem, meg az is, hogy néha még mindig kiborít a puszta létezésével is, és szerinte már rég a vérét kellene követelnem. Hiába mondogatom, hogy bennem ilyen jellegű indulatok már nincsenek, és csak szeretettel tudok rá gondolni, Z. (a Hangya) szerint én csak elnyomok magamban dolgokat, ami veszélyes. Ha így lenne, akkor igaza van: az valóban veszélyes.

Így aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy lemerülök a legsötétebb bugyrok legaljára. Ehhez a legjobb jelenleg, (és a kezemben lévő egyetlen tárgyi eszköz is egyben) azoknak a szerelmes leveleknek a tömkelege, amelyeket G. írt hozzám annak idején, és én túlcsordulva mentegettem őket. Valamelyik nap kerestem valamit, és miután mindenem ki van írva már lemezekre (decemberben hazavágtam a gépem, és akkor mindent ki kellett mentenem róla...) egy olyan mappában, amivel kapcsolatban eddig bennem egy cseppnyi rossz érzés sem volt, belebotlottam a "G. levelei" elnevezésű word dokumentum fájlba. És most előszedtem. Végigolvasom, csak 170 oldal. Kíváncsi vagyok, hogy mit fogok érezni. Ha könnyezek akkor nem vagyok túl rajta. Ha dühös leszek, szerintem akkor sem vagyok túl rajta. A nevetés már jó jel, ha nem éppen hisztérikus. Nem tudom, mit kellene éreznem, de azt fogom megfigyelni, amit érzek.

Annak idején azt hittem, hogy ez egy egyedi, soha meg nem ismételhető szerelem, és csak nekünk van szerencsénk ilyet megélni együtt. Azóta már tudom, hogy ez maximum csak az én részemről volt igaz, mert G. olyan szerencsés alkat, hogy újra meg újra megélhetni, mindig új nővel. Én egy valakivel szerettem volna megélni újabb és újabb fellángolásokat, egy életen át, és miután nem vagyunk egyformák, már tudom, hogy az neki viszont unalmas lenne. Azóta ő már másba szerelmes, feltételezem ugyanilyen hévvel. Az apukája is ilyen volt állítólag, mindig újra meg újra nősült, és az elődöket kitörölte még az emlékezetéből, és a későbbi nőknek nem is mesélt róluk. A G. húgának is más az anyukája, és ő mesélte, hogy akkor jött rá, hogy ő volt a G. apukájának a 4. felesége, amikor a házasságkötőben a régi típusú személyi igazolványába be akarták írni a házasság létrejöttét, de ő már csak az ideiglenes lakcím rovatban fért el. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy G. az édesapjának a szerencsés természetét örökölte.

Én pedig kíváncsi vagyok arra, hogy én mit érzek. Tudok-e elengedni? Tudok-e felejteni? Tudok-e valaki mással új életet kezdeni? Tudom-e magamat tisztelni ahhoz eléggé, hogy hű maradjak önmagamhoz, és ne gyűlölködjek, és nem csak azért, mert ezt az érzést esetleg "elnyomom magamban"?

Mi van, ha én tényleg haragszom magamra, még mindig, csak azt is elnyomom????

Van élet a megbocsátás után. Sőt. Akkor kezdődik. Az SMT erre azt mondja: "Fordulj vissza!" Vajon én megbocsátottam-e igazán magamnak azért, mert hagytam magam annak idején így megvezetni? Vajon megkövettem-e már magamat ténylegesen azért, amit önmagam ellen vétettem? Vajon nem fakad-e minden belső harcom erről az egyetlen tőről? Visszafordulok arra pontra, ahol még jóban voltam önmagammal igazán, amikor még minden kerek volt, minden egyben volt, és én is teljes egységben voltam: a test, a lélek és a szellem teljes harmóniájában. Egészen addig, amíg nem hagytam magamat becsapni....

Miért fontos, hogy sose felejtsd el: honnan jöttél?

Volt, hogy rossz volt hozzád a sors, és nem értetted, hogy ezt mind, miért szenvedted el. Volt, hogy minden de minden összeesküdött ellened, s nem értetted, miért szenvedted el mindezt, miért? Volt, hogy felvágtak, volt, hogy megrágtak, volt, hogy felmagasztaltak, volt, hogy lealáztak, volt, hogy voltál valaki, de úgy is volt, hogy nem voltál te senki, senki, senki.

Minden változik, itt és most vagy, aztán nem leszel, most még levegőt veszel, majd holnap már nem lélegzel, ez csak a tested, soha el nem felejtheted, hiszen gondoskodik róla, hogy eszedbe juttassa: múlandó vagy, öregszel, hamarosan férgek eledele leszel. De van egy örök részed. Egy hallhatatlan örökké kereső, kutató éned.

S ha befelé fülelsz, ne ijedj meg: kétféle hang üti meg a füleidet. Az egyik múlandó. A másik nem. S mindkettő máshogy szól hozzád. Más a mondandója számodra. És mégis csak egy hang ér el hozzád, és te döntöd el, melyikük lesz bensőd szószólója.

És éppen olyan, mint én! Mázli! Tudtam én, hogy eljön majd a tökéletes! :)))

Most büszke vagyok magamra. Egy nap híján majdnem egy egész hétig tudtam örülni a bankkártyámnak ismét. Majd ma ugyanaz az automata beszopta ismét. Ennek kapcsán az alábbi megállapításokat tettem:

1. Az új otp-s automaták kialakítása halálosan szar, a dizájnert ott szúrnám tökön, ha szembejönne velem, ahol van, a gombokhoz nem férsz hozzá és a kártya éppencsak kipiszkálható a kiadónyíláson, és ha csak egy miniméterrel is hosszabb a körmöm, mint általában, akkor cseszhetem a kártyámat. Hogy mi volt a baj a régi jó kis automatákkal, azt remélem egyszer majd valaki megosztja velem, és talán meg fogom érteni, de egyelőre úgy gondolom, hogy ezen a területen a változás szele csak büdöset hozott. Nekem a régi automaták voltak a faszák.

2. Kifejezetten hiányzik nekem, hogy az otp megint legomboljon rólam 1800 Ft-ot, amiért utánam küldik a kártyámat Mc-ról. Mert hogy oda küldik el, ahol a fiókod van, ugye. Igaz itt a sarki automata szopta be a kártyámat, és igaz ide a másik sarki bankfiókba kell majd átkérnem, félnapos némi ügyintézés árán, de sebaj.

3. Minden bizonnyal így akarják az égiek a tudomásomra hozni, hogy NE KÖLTSEK PÉNZT! Válság van, hát viselkedjek én is úgy, mint a többi normális ember, és kezdjek el spórolni. A bankszámla az nem arra való, hogy arról pénzt vegyek le, mégis mit képzelek, ilyen gazdasági körülmények között...!

4. Minden bizonnyal okozok majd pár vidám percet a bankfiók dolgozóinak ezzel a történettel. El bírom képzelni, ahogy az ügyintézők a térdüket csapkodva röhögnek rajtam, amiért már megint én, és megint az én kártyám, és már megint de béna ez a csaj... Remélem fel is hív majd valamelyik, és fuldokolva közli velem, hogy megint megvan a kártyám, ne aggódjak. És ha igazán telitalálatos hangulatot akarnak nekem okozni, akkor talán alkoholos filccel mind alá is dedikálják nekem a kártyámat, mint "üdvözlettel: a nagy megmentők csapata... ui: kösz a poént, picsa!"

5. Az apámnak volt igaza: az ember tartsa a pénzét a párnája alatt, fizukor vedd le a számláról, ami kell, oszt helló. Addig nyújtózkodj... Mondtam már, hogy de utálom, ha az apámnak van igaza?

6. Az anyámnak volt igaza: ne hordj hosszú körmöket, mert zavar a mosogatásban... Utálom, ha az anyámnak van igaza, de ezt már biztos mondtam. Igaz anyám azt nem tette hozzá, hogy zavar a pénzfelvételnél is...

7. Még mindig hajlamos vagyok ugyanazt a hibát kétszer elkövetni. Talán ez nagyban útját is állja annak, hogy most itt azonnal helyben megvilágosodjak. Ha nem tudnám tutira, hogy vízöntő vagyok, talán felmerülne benne a gyanú, hogy esetleg ráknak születtem, és mániám, hogy hátrafelé haladjak.

Mindezek után döntést kell hoznom arra vonatkozólag, hogy a jövőben hogyan kívánom intézni a pénzügyeimet. Egy tuti biztos: ha új automatát látok, előbb hányom le, minthogy igénybe vegyem a szolgáltatásait. Ennyit sikerült is elérnie az otp-nek: én ugyan soha többet nem fogom koptatni a gépjeik fogaskerekeit, ezzel mintegy évi 40 Ft karbantartási költséget meg is spórolok nekik... És még merjék azt mondani rám, hogy nem vagyok jó ügyfél!